Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

A theta healing módszer röviden, segít a teves hitrendszerek elengedésében. A tudatalattinkban futó negatív programokat cseréljük le álatala pozitív programokra, ezáltal jó irányt vesz életünk, egészségesek, önbizalommal teliek, gazdagabbak, és boldogabbak vagyunk. Aki a múltban, vagy a jövőben élt eddig, megtanul a jelenben élni, hiszen mindent itt, a jelenben teremtünk. Minden testi betegségünk lelki okokra is vezethető vissza. Amennyiben a lelkünk, szellemi valónk meggyógyul, fizikai testünk is újászületik, és a gondok szinte maguktól tűnnek el egyik pillanatról a másikra.

Ennél a módszernél az isteni tudatosság szintjéről (a 7. síkról) szüntetjük meg a problémákat, miután megtaláltuk mindgyiknek a gyökerét.

A terápia során ezt ki szoktam egészíteni más mentális technikákkal is, pl. agykontroll meditációs technikát tanítok kliensemnek, célirányosan, az ő témájára koncentrálva, vagy NLP módszerrel is dolgozunk mellette. 

Korunk társadalmában egyre inkább ki kell használnunk, fel kell fedeznünk tudatlattink csodás hatalmát, más szinten kell kezelnünk problémáinkat. Mindenképpen megéri!



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 9
Heti: 11
Havi: 26
Össz.: 10 727

Látogatottság növelés
Oldal: Theta healing kezelés (általános)
Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet! - © 2008 - 2024 - vonzovagyok.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »